Aktuális információk

Választási arcképcsarnok 3. rész, Gyurcsány Ferenc portréja

Választási Arcképcsarnok sorozatunk keretében, harmadikként Gyurcsány Ferenc portréját rajzoljuk meg az asztrológia eszköztárával.

Ő az egyik a bemutatásra kerülő politikusok közül, akinek neve mindenki számára ismerősen cseng, és alig akad ember, akinek ne lenne róla véleménye. Gyurcsány Ferenc a rendszerváltást követően megjelenő új politikai elit egyik legellentmondásosabb alakja. Az általános megítélés szerint személye megosztó. A mai napig senki sem tudja megmagyarázni, hogy széleskörű elutasítottsága mögött az elhíresült öszödi beszéd, vagy egyéb okok húzódnak meg. Többek között erre keressük a választ a kínai asztrológia sajátos látásmódján keresztül.

Cikk folytatása

Választási arcképcsarnok az asztrológia nézőpontjából, 2. Szigetvári Viktor portréja

Az Era-gon Üzleti és Vállalati Asztrostúdió, tekintettel a közelgő választásokra, "Választási arcképcsarnok, az asztrológia nézőpontjából" címmel sorozatot indított. Ebben azoknak az arcképét igyekszünk a kínai asztrológia módszerével fölrajzolni, akik vállalták a miniszterelnöki jelölést. Kérdéseink, melyekre keressük a választ. Hogyan viszonyulnak a nyilvánossághoz az abban az évben született emberek általában? Mi jellemzi a jelölt munkastílusát, vezetői kvalitásait, döntésmechanizmusát, a gazdasághoz, az ország ügyeihez való affinitását?

Második, bemutatásra kerülő jelöltünk Szigetvári Viktor.

Cikk folytatása

Választási arcképcsarnok az asztrológia nézőpontjából, 1. Dr. Gémesi György portréja

Az Era-gon Üzleti és Vállalati Asztrostúdió, a közelgő választásokra tekintettel sorozatot indít, a következő címmel. "Választási arcképcsarnok, az asztrológia nézőpontjából". Ebben azoknak az arcképét igyekszünk a kínai asztrológia módszerével felrajzolni, akik esélyesek az ország, benne a gazdaság állapotára hatással lévő vezetők egyikévé válni.

A sorozatban mindenkit egyforma szempontok szerint értékelünk. Kérdéseink, amelyre keressük a választ. Mi jellemzi az abban az évben született embereket általában, milyennek látja a jelöltet a nyilvánosság? Mi jellemzi a munkastílusát, vezetői kvalitásait, döntési mechanizmusát, a gazdasághoz, az ország ügyeihez való affinitását?

Első, bemutatásra kerülő jelöltünk Dr. Gémesi György

Cikk folytatása

Választási arcképcsarnok, az asztrológia nézőpontjából

Országgyűlési választások 2018

Az Era-gon Üzleti és Vállalati Asztrostúdió elsősorban az üzleti élet szereplőinek, a vállalatoknak, vállalkozásoknak nyújt speciális szolgáltatásokat. Valamennyien tisztában vagyunk azonban azzal, hogy a gazdasági működést jelentős mértékben meghatározza a vállalkozás környezete, beleértve a törvényi lehetőségeket. Nem mellékes tehát, milyen képességű kormány kezébe kerül az irányítás. Most, hogy újra fontos döntés előtt áll az ország, joggal merülhet fel a kérdés, hogy kik lehetnek azok, akik leginkább megfelelhetnek a gazdasági szereplők igényeinek?

Az Eragon Stúdió elhatározta, hogy a közelgő választásokra tekintettel sorozatot indít, a következő címmel. "Választási arcképcsarnok, a kínai asztrológia nézőpontjából". Ebben azoknak az arcképét igyekszünk a kínai asztrológia módszerével felrajzolni, akik esélyesek az ország meghatározó vezetőjévé válni.

Döntésünk az alábbi jelöltekre esett:

 

Cikk folytatása

Üzlet és az asztrológia

Itt az év vége, a számvetés ideje, amikor mindnyájan átgondoljuk mit tettünk és nem tettünk meg ebben az évben, milyen eredményeket értünk el és milyen veszteségeket szenvedtünk eközben. Nemcsak tervezzük, hanem kutatjuk is a jövőt, búvárkodunk a neten, olvassuk a megszámlálhatatlan mennyiségű asztrológiai előrejelzést, a felénk tartó gazdagság és boldogság hírnökeit keresve bennük.

Adódik a kérdés. Van-e ennek a sok általános előrejelzésnek hatása a gazdaságra? Mit profitálhatnak ebből azok, akiken sok ember sorsa múlik, a cégvezetők? Egyáltalán figyelnek-e rájuk, akár csak a szórakozás forrásaként tekintve őket, vagy csak legyintenek az egészre? Vajon hány százalékuk használja az üzletben azt a titkos fegyvert, azokat a máshonnan nem megszerezhető információkat, amiket egy hozzáértő a cég horoszkópjából könnyedén kiolvas?

Cikk folytatása